Sziasztok, Gábor vagyok! Folytassuk a 4-es metró bejárását, a következő megálló a II. János Pál pápa téri. Ez az egyik legkisebb megálló, teljesen dísztelen. Egy kijárata van. Ezzel az a baj, hogy szinte egy hangszóróként sugározza a mozgólépcsők zaját a házak felé…
Budapest területe, főleg a III. kerület bővelkedik római romokban. Aquincum polgárvárosa, a Katonavárosi és a Polgárvárosi Amfiteátrum valamint fürdő jelentős Aquincumi együttest alkot. Érdemes mindet végigjárni. A Gellért-hegyi oppidumból leköltöző eraviszkuszok és római telepesek alapították…
Aquincum két amfiteátruma közül a kisebbik, az un. polgárvárosi amfiteátrum a város északi falán kívül helyezkedik el. A 2. század közepén már mûködõ építményt a 3. század folyamán többször felújították. Szerkezete alapján a szinte köralaprajzú…
A Palazzo dei Conservatori a városi magisztrátus székhelye volt a késő középkorban. Freskódíszes termeiben még ma is rendeznek politikai összejöveteleket, a földszinten pedig a városi anyakönyvi hivatal működik. A…
Sziasztok, Gábor vagyok! Tegnap este (az egyéb híresztelések ellenére, mely szerint km-es sorok állnak a jegyekért), szokás szerint a hónom alá kaptam az unokámat és magam mellé a feleségemet és elmentünk megnézni a sárkányok éjszakáját az állatkertben…
Tudjátok milyen az, amikor valaki biztosra megy? Én már tudom. Olyan, hogy az esti fél tízes repülő indulásra már délután öt előtt a reptéren van. És a légitársaság is szeret biztosra menni, így késett még ötven percet a felszállásunk. De legalább meg volt az első…
A Kőhegyi kápolna más néven Mária-kápolna a Budaörs központjában lévő Kőhegyen áll. A kápolnát Wendler Ferenc (1815-1897) építette, akinek álmában több alkalommal megjelent Szűz Mária és a Kőhegyen ásó budaörsinek kijelentette: „Én vagyok a Szeplőtelenül Fogantatott…
Szombat délután mentem fel Pestre bátyámhoz, hogy másnap reggel menjünk futni a Zúzmara Félmaraton és Futófesztiválra. Kisebb könyörgés árán tesóm is benevezett, úgyhogy az 5 kilométeres távon indultunk. Amikor neveztünk, még nem sok versenyen voltam…
Sziasztok, Gábor vagyok! Mint budapesti, sokszor elfelejtkezem arról, hogy ami nekem természetes, mert sokszor kapcsolatba kerülök vele, a nem budapestieket azért érdekelheti a hely. Egyik ilyen kiránduló hely a János-hegyi libegő. Könnyű…
Az első állattartó kerteket az ókori kelet államaiban hozták létre. Feljegyezték például, hogy Sulgi, az ókori Mezopotámia egyik jeles uralkodója már népes állatseregletet mondhatott…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most Budapest (ezzel együtt az ország) talán legjelentősebb történelmi emlékének, a budai Vár-negyednek az egyik felét mutatom be, ez a Budavári palota (a történelmi lakónegyeddel együtt szerintem sok lenne egyben)…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most Budapest egyik tüdejét mutatom be. A Margit-szigeten volt a Domonkos-rendi apácák kolostora, északi végén az esztergomi érsek vára, középen a premontreiek és a ferences rendi minoriták temploma és kolostora…
Körutazásunk, számunkra alapvető hiányokat pótolt. A legtöbb turista Andalúziát, a tengerpartokat, Santiago de Compostelát vagy a Pireneusokat látogatják a legsűrűbben. Pedig Spanyolország „európai lelke”…
Utazásunkat a Baltikum felé, sok éves érdeklődésünk előzte meg. Ifjúkori emlékeinkből felsejlett, hogy már a Szovjetunió fennállása idején is a három kis balti „állam” más volt, mint a birodalom többi tagországa. Már…
A várban, vár körül kiváló vártúra, várséta tehető. Nagy történelmi időket látott falai között vármúzeumot, szállodát és éttermet rendeztek be. A Tenkes kapitánya c. filmet itt forgatták. A vár első említése 1294-ből maradt fenn. Legrégebbi…
Budapest római romjainak egy jelentős része. Aquincum katonai (katonavárosi) amfiteátruma a település két arénája közül a nagyobbik. A másik a polgárvárosi amfiteátrum. A katonai amfiteátrum a mai Budapesten a katonai tábortól délre, a III. kerületi…
A templom a középkorban Pest vármegyében található Alag falu plébániatemploma volt. A falu már a XII. században is létezett. A XII. sz. végén, XIII. században épülhetett körtemploma. Alag a török időkig önálló település volt az Árpád-kori Keszi falu keleti szomszédságában…
Az erre járóknak érdemes Hollókőn, illetve a Hollókői várban és környékén egy kis kitérőt, sétát tenni. A vár, körülötte a táj, a panoráma gyönyörű. A vár rövid története: Hollókő várának legkorábbi részét, az öregtornyot, az itt birtokos Kacsics nemzetség építette a XIII…
Esztergomi kirándulásunkkor bejártuk a kupolát. A kilátás, panoráma a kupolából önmagáért beszél. Egyszerűen csodálatos. A Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház (németül: Kathedrale Unserer Lieben Frau und des heiligen Adalbert)…
Sziasztok, Gábor vagyok! Aki Budapestre ellátogat, az nagy valószínűséggel megnézi a Hősök terét (a térburkolat minőségét leszámítva úgy rendben van az egész). A Hősök tere Budapest legtágasabb, legnagyobb hatású tere a XIV. kerületben, szűkebb…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most a Városligetbe látogatunk el, ott is a Vajdahunyad várát nézzük meg, hivatalos nevén Történelmi Épületcsoportot. Alpár Ignác alkotása. Az 1896-os millenniumi ünnepségek tiszteletére olyan épületegyüttest kívántak…
Sziasztok, Gábor vagyok! Miután Bajmóc elég közel van Budapesthez, ide úgy 5-6 évente eljutok. Általában egybekötjük egy selmecbányai vagy zólyomi kirándulással (ide 1 napra is érdemes eljönni). Tulajdonképpen a legszebb szlovák (magyar) kastély…
Sziasztok, Gábor vagyok! Idén már szinte menetrendszerűen látogattuk meg az éppen aktuális gőzmozdony fesztivált. Az idő rendkívül alkalmas volt a program lebonyolításra. Miután meglehetősen hasonló volt a múlt évihez, így most nem fogom nagyon részletesen leírni…
Sziasztok, Gábor vagyok! Budapest mellett ide hozzák el a legtöbb külföldit, nagyon sok magyar is meglátogatja. A város területén található múzeumok számával, ill. minőségével nincs problémám, a templomok száma is lényegesen meghaladja az országos…
Sziasztok, Gábor vagyok! Úgy látszik, mostanában csak Budapest eddig be nem mutatott turisztikai helyinek ismertetésére van időm, sajnos ebben is csak lassan tudok haladni. A bazilika tényleges turisztikai célpont, egyrészt az igen jó elhelyezkedése…
A romok, a romterület gyönyörű. Kellemes sétát lehet tenni a romok között. Az M7-es autópályáról a Szabadbattyán, Tác, Gorsium csomópontnál délre letérve 3 km után, a temető mellett balra fordulva 1,5 km-re található Pannónia Inferior tartomány…
Eger (latinul: Agria, németül Erlau, szlovákul Jáger, szerbül Jegar, szlovénül Jagar) Heves megye székhelye, Észak-Magyarország második legnépesebb, és egyik legszebb történelmi városa. Jelentős oktatási és kulturális központ számos világhírű múzeummal és műemlékkel…
Az olaszországi turné után maradt még néhány nap szabadságunk - na meg egy kis pénzünk - , így néhány napot egy Duna parti szállodában töltöttünk. Nagy élet nincs (nem volt) a településen, de pihenésre tökéletes. (A hivatalos látnivalókon…
A pálos kolostor helyén egy remete gondozásában álló királyi kápolna volt, ami az esztergomi érseknek volt alárendelve. 1290-ben ezt a kápolnát Lodomér esztergomi érsek visszahelyezi a veszprémi püspökség joghatósága alá. 1304 körül alapítja meg Lőrinc, a rend negyedik…
Kétszer voltunk itt, először júliusban, csak úgy átutazóban, és csak a panoptikumba jutottunk be. Mivel nagyon tetszett, másodszor Sirok után idelátogattunk. Akkor már az esti kazamatatúrán is részt vettünk, valamint megnéztük a várbörtönt és egyéb kiállításokat is…
A várrom és környéke, a várhoz vezető ösvény gyönyörű, jó darabig a Bene-patak mellett vezet. Története: A honfoglalás idején Árpád egyik vezérének, Edömérnek a Mátra erdejében nagy földet adott. Edömér unokája – Bene vitéz – lehetett…
A Pilisszentkereszti Ciszterci Apátság maradványai Pilisszentkereszt külterületén, a Pilis-hegy lábánál fekszenek. A ciszterci monostor helyén eredetileg egy XI. századi királyi vadászkastély állt, melyet egy Árpád-kori falu vett körbe. 1172-ben meghalt III. Béla király testvére, III…
Almádit első alkalommal egy 1493-ban keletkezett, szőlő adás-vételéről szóló, latin nyelven írott oklevélben említik, „in promontorio possesionis Zarbereny in loco Almadi vote sitam” formában (Szárberény helység szőlőhegyén az Almádinak nevezett helyen)…
Szigetvár egy Dél-dunántúli település, Baranya nyugati szélén helyezkedik el, a Zselic déli oldalán, a domboktól nagyjából 8 kilométerre, sík területen. A várost kettészeli az Almás-patak, amely a szabályozás előtt gyakran kiáradt, mocsaras ártérré téve a környéket…
A Csobánc-várhoz tett túránk során találkoztunk a hegy oldalában a Rossz-templom rommal. Idáig még viszonylag kellemes a séta felfele, innentől egy kissé húzósabbá válik az út. A templomrom több hasonló rommal ellentétben ma már nem is igazán hasonlít templomra…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most gyorsan egy budapesti téma. Miután ez a hely viszonylag kiesik Újpest felől, eddig nem jutottunk el ide. Az előző hétvégén az Iparművészeti Múzeumban voltunk az Albert és Viktória Múzeum kiállítását megnézni (igen…
A kápolna létrejöttét Makay György, egykori mohácsi plébános alapítványa ihlette, ugyanis 1784-ben bekövetkezett halálakor felbontott végrendeletében ez állt: saját tulajdonát képező kertjének haszonélvezete fejében a mindenkori mohácsi plébános…
Sziasztok, Gábor vagyok! A Füvészkert mellett egy másik kellemes meglepetés volt (ellentétben a Dómmal) ez a templomegyüttes. A Szegedi pályaudvartól nincs messze, de tulajdonképpen a belvárostól is csak úgy 20 percre van gyalog. Az 500 éves…
1526-ban, a mohácsi csata előtti történelmi jelentőségű tanácskozások színhelye. Itt választották a sereg fővezérévé Tomory Pál kalocsai érseket, s határozták el az elhamarkodott, szerencsétlen ütközetet. Műemlék a Nepomuki Szent János-kápolna…
A kis hegyi falvak eredetéről a mai napig megoszlanak a vélemények, az egyik nézet szerint német, a másik szerint döntően szlovák eredetű népesség élt itt. Vélhetően mind a két népcsoportból érkeztek ide betelepülők. Az első telepesek üvegfúvással kezdtek foglalkozni…
Sziasztok, Gábor vagyok! Ma ismét el akartam menni az unokámmal az Állatkertbe, de akkora tömeg volt, hogy ki sem szálltunk az autóból, hanem egyből elmentünk a Camponához megnézni a Tropicáriumot, amit még eddig nem láttunk (Újpesttől majdnem 30 km!)…